Kereskedelmi szálláshely szolgáltatás magánszemélyként
Vizsgáljuk meg miben áll a különbség a szálláshelyszolgáltatás, valamint a bérbeadás között. A fő különbség elsősorban az időtartam, bérbeadás esetében min. 90 napnál tovább adjuk bérbe az ingatlanunkat, míg szálláshely szolgáltatás esetében rövidebb időtartamokra jellemzően egy-két hetekre adjuk át ingatlanunkat.
Alapvetően a kereskedelmi szálláshely szolgáltatás a kedvezményes 18%os adókulcs alá tartozik, azonban mivel bejegyzésemben a magánszemélyek szálláshely szolgáltatását fejtem ki ettől most tekintsünk el, hiszen éves 8 millió Ft-os bevétel alatt beleférünk az alanyi mentes értékhatárba így ezzel nem szükséges számolni.
Amennyiben ezen tevékenységet szeretnénk végezni, adószám kiváltása mindenképpen szükséges, hiszen kötelező számlát kibocsájtanunk, avagy pénztárgépet tartanunk. Tapasztalataim szerint az adózók nem az adott ingatlan közelében vannak, így a pénztárgép használata nem túl életszerű és a szezonalitás miatt nem is túl ésszerű. Ez természetesen elkerülhető azzal, hogy a pénztárgép helyett a kiállított számlákat tárgyhót követő 15. napjáig bejelentjük a NAV-nak a PTGSZLAH nyomtatványon.
Akkor most vizsgáljuk meg az adózási lehetőségeket is:
SZJA:
- 10%-os költséghányad alkalmazása, ekkor a bevétel 90%-a után kell 15% SZJA-t fizetni
- tételes költségelszámolás, mely során a bevételből levonható mindazon költség, mely a bérbeadáshoz szükséges volt, pl. hirdetési díj, SZÉP kártya terminál díja, takaríttatás díja, felújítás költsége, könyvelés díja stb.
- Átalányadózás: ekkor szobánként 38.400 Ft/év adót kell megfizetni. Az átalányadózás választását jelenteni kell a NAV felé T101-es nyomtatványon!
Fontos, hogy az SZJA előleget tárgynegyedévet követő hó 12-ig meg kell fizetni a NAV felé.
Idegenforgalmi adó:
- mértéke önkormányzati előírástól függ, bevallása és befizetése is az önkormányzat felé történik tárgyhónapot követő hó 15-ig